Újlakos Diákok a Kutatók éjszakáján - 2025

Az Európai Unió Bizottságának kezdeményezére 2005-ben életre hívott rendezvénysorozat legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára. Szeptember utolsó hétvégéjén az egyetemek, középiskolák, kutatóintézetek, könyvtárak kinyitották kapuikat az érdeklődők előtt, bepillantást engedtek mindennapi tevékenységük rejtett titkaiba. 8. b osztályos diákjaimmal a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikumban voltunk, ahol színes, szagos, hangos kísérletek elvégzésébe kapcsolódhattak be tanítványaim. Megismerkedhettünk a szennyvizek tisztításának mechanizmusával, a zajszintméréssel. Az eszközökkel jól felszerelt iskolában a vállalkozó szellemű diákjaim kipróbálhatták a hungarikumnak számító szódavíz palackozását is. Izgalmas, hasznos programon vettünk részt a Bercsényiben.

 

Az eseményhez kapcsolódó fotók megtekintése

Feierabend-Jakab Gabriella mesterpedagógus