Felhívás a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21. §-a értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.

A gyermek felvételéről az igazgató dönt. Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen – annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a szülő eljárást indíthat az igazgatónál a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett kérelemmel. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.

Mit kell tudni a beíratásról?

A Rendelet 22.§ (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő, gondviselő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

A gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen: https://kir.hu/korzet és az általános iskolák honlapján találják meg.

A 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet 8. § -a alapján a 2023/2024. tanév első évfolyamára a beiratkozás időpontja:

  • 2023. április 20. (csütörtök) 8:00-18:00 óra között
  • 2023. április 21. (péntek) 8:00-18:00 óra között

A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat. Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szülő a szakértői bizottság véleményében vagy a tankerületi központ végleges határozatában megjelölt időpontig köteles beíratni a kijelölt iskolába. A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt azonos feltételek esetében előnyben kell részesíteni, a nemzetiségi nevelés-oktatást is folytató iskolába vagy osztályba fel kell venni. Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak. A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha

  • menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,
  • a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagyletelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A feltételek meglétét a gyermek nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A feltételek meglétét a gyermek nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.

A tankötelessé váló gyermekek jelentkezésének és beiratkozásának módjáról szóló részletes tájékoztató a körzetes intézmények, valamint a Kelet-Pesti Tankerületi Központ honlapján (https://kk.gov.hu/keletpest) hamarosan elérhető és megtekinthető.

 

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a beiratkozás napján személyesen meg kell jelenniük az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni. A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát. Az adatok online módon történő beküldési lehetőségének ideje: 2023. április 5. (szerda) 0:00 – 2023. április 21. (péntek) 12:00

KRÉTA E-Ügyintézés felület

 

Segédletek:

Szülői tájékoztató összefoglaló anyag

 

Letölthető dokumentumok:

A felhívás eredeti szövege

Az Újlak körzethatárai

Nyilatkozat iskolaválasztásról

Igénylőlapok és nyilatkozatok leendő elsősők részére

jelentkezési lap első osztályosoknak

nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről

nyilatkozat a német nemzetiségi iskolai nevelés-oktatásban való részvételről

nyilatkozat életvitelszerű ottlakásról

nyilatkozat Etika és Hit- és erkölcstan tantárgy választásról