Pénzügyi kalandok a mesék világában – előadás az OTP Fáy Alapítvánnyal - 2026

Iskolánk partnerintézménye az OTP Fáy Alapítvány, különleges és érdekes stream előadást hozott el az 1. és 2. osztályos gyerekek számára. A mesék világán keresztül vezette be diákjainkat a pénzügyi ismeretek alapjaiba. A „Holló Jankó” című népmesére épülő program célja az volt, hogy játékos és élményszerű formában ismertesse meg a gyerekekkel a mindennapi életben is fontos pénzügyi fogalmakat. Az előadás első részében a tanulók megtekintették a mesét, amely során olyan alapvető kifejezésekkel találkozhattak, mint a bevétel és a kiadás. Ezek mentén szó esett a szükségletek és a megtakarítás jelentőségéről is.

A történet előrehaladtával a diákok betekintést nyerhettek a munka világába, megismerve a munkaidő és a munkabér fogalmát. A program második felében az aktív részvétel került előtérbe: a gyerekek interaktív feladatok és játékos feladványok segítségével mélyíthették el tudásukat. A közös gondolkodást egy rövid beszélgetés indította, majd a mese eseményeihez kapcsolódó kvízkérdések következtek. Az előadás zárásaként egy komplex kooperatív gyakorlat segítette a tanultak rendszerezését és alkalmazását.

A foglalkozás nemcsak hasznos ismeretekkel gazdagította tanulóinkat, hanem élményt is nyújtott számukra, bizonyítva, hogy a tanulás lehet egyszerre szórakoztató és a mindennapokban jól hasznosítható.